A Chalk Paint™ festék királynőjének otthonában minden részlet magával ragadó. Annie Sloan egy olyan világot teremtett maga körül a különböző árnyalatok játékával és az emlékeket őrző tárgyakból, amely egyszerre személyes és látványosan eklektikus. Fedezzük fel együtt!
Az oxfordi ház története
Annie Sloan két évtizede bukkant rá a patinás, viktoriánus stílusú házra, amelynél az elsődleges szempont az volt, hogy Annie könnyedén megközelíthesse cége főhadiszállását biciklivel is, hiszen ekkor már az Annie Sloan márka igen nagy népszerűségnek örvendett. A házon szinte alig változtatott a család, csak egy nagy télikerttel egészítették ki, valamint két kisebb szobát nyitottak össze, hogy a nappali tágasabb legyen. A házban található eredeti stukkót, a keskeny lépcsőt és a kandallót is meghagyta, csak egy kicsit színesebbre és hangsúlyosabbra varázsolta a megjelenésüket saját festékeivel.
“Munka közben az érzéseimre hallgatok, a helyiségek szinte megsúgják, milyen színeket válasszak hozzájuk. A legmegfelelőbb árnyalat megtalálása érdekében próbafestést végzek egy kis felületen. Gyakran előveszem a rajz-füzetemet is, hogy jobban átláthassam az egy térbe kerülő színeket. Persze egyik döntés sem végleges, én gyakran módosítom az elképzeléseimet menet közben.” – meséli Annie.
Azt sem tudjuk, hova nézzünk!
A télikertnek köszönhetően a bejárattól egészen a kertig ellátni, ugyanakkor a szemünk folyamatosan elcsábul egy-egy izgalmas részleten. A háznak különleges energiája van: a bohém stílus vidámságot csempész a ház minden szegletébe, a régi tárgyak pedig szavak nélkül mesélik el a család történeteit. Annie Sloan imád a színekkel játszani és ez alól az otthona sem kivétel, de gondosan ügyel arra, hogy mit mivel párosít.
“Mivel a piros kifejezetten intenzív, erőteljes hatást kelt, éppen ezért elegendő egy kevés belőle, míg ha kékkel dolgozunk, nem kell visszafogni magunkat. Amennyiben sokféle szín kerül egy térbe, figyeljünk, hogy ne legyen túl nagy kontraszt a tónusuk között.”
A ház, ahol minden tárgy mesél
A házban jelenleg csak Annie lakik a férjével, David Manuellel, ugyanis a gyerekek már egy ideje kirepültek a családi fészekből. A hosszú évek alatt, azonban rengeteg tárgy és bútor őrzi a család minden történetét.
A pirosra festett étkező központi eleme egy Annie által festett zongora,
amelyen az édesapja által keretezett Gauguin-printek pihennek.
“Szívesen teszem egymás mellé a különféle kultúrák tárgyait, hiszek benne, hogy mélyen belül mind egyformák vagyunk. A humort pedig különösen fontosnak tartom. Amikor nekilátok egy helyiség kialakításának, mindenekelőtt a színeket, a mintákat és a tárgyak magasságát figyelem, hogy harmonikus legyen a látvány” – meséli Annie.
Saját bevallása szerint soha nem tervezi meg tudatosan a berendezést, az általa megálmodott enteriőrök organikusan jönnek létre. Oxfordi otthonából sugárzik a személyesség, a pozitivitás és a spontaneitás, ahol a sok különböző részlet alkotja az egységet.
Az összes tárgy a szívemhez nőtt, persze eltérő mértékben, és mindegyik kicsit másként fontos számomra. Némelyiket azért szeretem, mert egyszerűen gyönyörűnek találom, mások érdekesek, inspirálók vagy éppen kedves emlékeket idéznek. – mutat körbe a ház asszonya.
Annie otthonában számos antik darab található, amelyek többsége
Annie Sloan festékekben pompázva nyerték el új külsejüket.
A háló és az odavezető citromsárga lépcső
Az alsó szint sokoldalúságát nehéz lenne fokozni, de aztán a lépcsőhöz érünk. A lépcsőt élénk citromsárga színnel kiemelt fal és egy vibráló zöld padló fogja közre, amely bár elsőre meghökkentő, a fehér felületeknek és a lépcsőszőnyegnek köszönhetően mégis egy kellemes hatást kelt.
A keskeny lépcső egy domináns kék árnyalatú hálószobához vezet, ami ugyanabban a színben tündököl, mint a hozzá tartozó fürdőszoba.
“Folyamatosan változtatok valamit. Ha új dolgokat vásárolok, azoknakhelyet kell találnom a polcokon vagy a falakon. Néha pedig elteszek ezt-azt,aztán amikor hosszú idő múlva újra felfedezem őket, nagy örömöt okoznak.”– mosolyog Annie.
…és hogy van-e Annie-nek kedvenc helyisége az oxfordi házban? Elmondása szerint nincs, dolgozni a télikertben szokott, pihenéshez és vendégfogadáshoz pedig többnyire a nappalit választja.
Izgalmas volt bekukkantani Annie Sloan otthonába, és bízunk benne, hogy Téged is inspirált! További hasonló tartalmakért kövess minket Instagramon vagy Facebookon! Csakis Rád vár az Annie Sloan Hungary közösség!
Hagyj üzenetet