Bálint Nóri imád kreatívkodni és nem áll tőle távol a “régiből újat” vonal. Már számos megviselt bútor szépült meg a kezei alatt, mint például amikor egy teljes konyhát alakított át, vagy éppen egy kisbaba szobáját tette különlegessé. Most néhány régi konyhai fa széknek ad új külsőt, amihez Annie Sloan Satin Paint festékét használja. Tarts velünk a következő percekben, és tudd meg, mire érdemes figyelni a festés során!
Első lépés – Mérd fel a festeni kívánt bútor állapotát!
Mielőtt belevágsz a bútorfestésbe, érdemes megnézni, hogy milyen az adott bútor felülete. Az Annie Sloan Satin Paint festékek esetében alapvetően elég egy kis csiszolópapír használata, amivel finoman érdesíted a felületet, azonban Nóri székei rossz állapotban voltak: néhol lejött a lakk és ezáltal nem volt egyenletes a fafelület. Ebben az esetben szükséges az egészet géppel visszacsiszolni.
TIPP: Ha jó állapotban van a bútorod akkor nem szükséges csiszolni, de akkor alapozni mindenképpen kell. Tehát, mérd fel a festeni kívánt bútorod állapotát és az alapján döntsd el, hogy csiszolni kell, vagy elég egy kis alapozás is.
Második lépés – Portalanítás és festés
A csiszolást követően egy nedves rongy segítségével érdemes áttörölni az egész bútort, hogy megszabadítsuk a szennyeződésektől és a csiszolás során keletkezett portól.
Ezután jöhet a festés! Nóri az Old White Satin Paint festéket használta mindegyik szék esetében, amit ecsettel vitt fel a bútorok felületére.
Nóri az első réteghez hígítva használta a Satin Paint festéket. Ez a réteg még nem kell egyenletes legyen, csupán egy vékony alapot kell biztosítson a további festéshez. Ezután jött az első igazi réteg, ami már szépen elfedte az eredeti bútor színét, azonban Nóri egy-egy helyen észrevette, hogy a fa átvérzik.
Ez miért lehet? A fában lévő természetes csersav ki tud jönni, illetve olyan lazúr, pác, impregnáló anyag is, amivel régen az adott bútort kezelték. A pácot nem is feltétlen tudod lecsiszolni teljesen egy bútorról, mert az beleivódik a fa mélyebb rétegeibe, ezért okozhatnak átvérzést, de vannak olyan blokkolók, amivel ezt kezelni lehet.
Mindenesetre a második, majd végül a harmadik réteg felvitele után már tökéletesen egységessé vált a bútor színe, és vakítóan fehér lett a végeredmény.
TIPP: A Satin Paint egy akril alapú festék, ezért (ahogy minden ilyen típusú festéket), ezt is azonnal ki kell mosni az ecsetből, hogy ne száradjon bele a szálakba.
Most használod először a Satin Paint festéket? Akkor elárulunk róla néhány fontosabb tudnivalót!
Az Annie Sloan Satin Paint egy betéri festék, mellyel fa és fém felületeket festhetsz át. Mivel kitűnő a kopásállósága, így a nagy igénybevételnek kitett felületekre kiváló megoldás! Lássunk néhány példát: ajtók, ablakok, szegőlécek, lábazati lécek, lambéria, konyhabútor, radiátor – és ez még csak néhány a sok-sok lehetőség közül!
Nézd meg az átalakításról készült videót!
Nóri szék átalakítása mesés lett, egyszerűen imádjuk a végeredményt! Próbáld ki Te is az Annie Sloan Satin Paint festéket és oszd meg a tapasztalataidat velünk Instagramon vagy Facebookon!
Hagyj üzenetet