Ipacs Éva lakberendező munkáit már sokadik alkalommal mutatjuk meg Nektek, mert elképesztően inspirálóak. Bútorfestés iránti szenvedélye a lakás egyik ajtajának átalakításával kezdődött, amit az  étkező követett, majd az előszoba. Annie Sloan festékei pedig már a hálószobába is bekúsztak. Mi már az elején megmondtuk: aki egyszer Annie festékeit kipróbálja, beleszeret a bútorfestésbe! 🙂 Ha kíváncsiak vagytok, milyen átalakuláson esett át Éva hálószobája, akkor görgessetek lejjebb! 

Természet a falakon belül is

“Bár a legtöbb elmélet szerint a hálószobában nyugodt, letisztult hangulat ajánlott, a harmadik galéria falat itt terveztem kialakítani. Ez a kedvenc szobám ugyanis, imádok esténként itt olvasgatni, amikor elalszanak a gyerekek és végre elcsendesedik a ház. A falra zöld színt terveztem, mely az erdőt, a természetet juttatja eszembe, ahol–amikor csak időm engedi–sokat sétálunk, kirándulunk a családdal. Engem ezek a séták töltenek fel, a fák, a levelek, a vadvirágok, a vadon termű gyümölcsök, az elhagyott, ódon épületek kapui, ajtói, falai pedig mindig új ötletekre inspirálnak. Ezt az érzést szerettem volna a fal zöld színével behozni és úgy gondoltam megfelelő háttér lesz a festményeknek is.” – mesélte Éva.

Pöttyösen az igazi

Éva a hálószoba két falát festette le a zöldes Annie Sloan Lem-Lem árnyalattal, de a galériafallal szemközti felület átalakítására más tervei voltak. Arra gondolt, hogy pöttyökkel fogja tarkítani, mert már nem tetszett neki a fal csupasz fehérsége.
“Semmilyen sablont nem használtam, fogtam egy ecsetet a kisfiam ecsetkészletéből és szabad kézzel, minden tervezés nélkül felfestettem a pöttyöket: kisebbet-nagyobbat, egymástól közelebb-távolabb véletlenszerűen, ahogy sikerült. Annál jobb lett a végeredmény és nagyon vidám. Mindig megmosolyogtat, amikor megpillantom és ez a reggeli ébredésnél korántsem utolsó szempont.” 

Újragondolt éjjeliszekrény

“Volt itt még valami, ami szintén szín után sóvárgott: a korábban fehér színű éjjeliszekrény. Az ő színe is az Aubusson Blue lett, akárcsak az étkezőben lévő polcé. Ezzel a színismétlődéssel szerettem volna folytonosságot teremteni a földszinti közös terek és e között az intim tér között. Festése csak azért volt bonyolultabb, mert sok kis zugocska rejtezik benne, amit elég nehezen tudtam az ecsettel elérni. Szintén Annie Sloan Clear Wax-szal zártam a felületét.”
…és hogy mi volt Éva tapasztalata az Annie Sloan festékekkel, miután a hálót, az étkezőt, az előszobát és a bejárati ajtót is átfestette otthonában?

“Egy pillanatra sem bántam meg, hogy lakásunk színessé válásának módját a bútorok, falak lefestésben találtam meg. Az Annie Sloan festékekkel nagyon elégedett vagyok, mert azonkívül, hogy gyönyörű a színük és jól fednek, a megpróbáltatásokat is jól bírják. Pedig mindegyik felület-ahová felkerültek-erős igénybevételnek van kitéve.

A bejárati ajtón sokszor makacsabb foltok is keletkeznek, ahogy a gyerekek a sáros cipőjükkel, óhatatlanul is összekenik, de vizes ronggyal könnyedén le tudom törölni anélkül, hogy a festék sérülne. Az éjjeliszekrény is nagyon jól bírja a mindennapos használatot, pedig a tetején gyakran cserélődnek az épp aktuális olvasmányaim az olvasószemüvegem, a váza, amelybe szinte mindennap friss virág kerül, még sincs egy karc sem rajta. Az étkező asztalunkról mindez ugyanígy elmondható, pedig igazán masszív igénybevételnek van kitéve ez a felület.” 
Kíváncsiak vagytok, hogy alakult át Éva teljes otthona Annie Sloan festékeivel? Akkor érdemes elolvasnotok korábbi blogcikkeinket is!