Emlékeztek még Ipacs Éva lakberendezőre, akinek a bútorfestés iránti szenvedélye a lakás egyik ajtajának átalakításával kezdődött? Ezt követően az otthona minden szeglete új megjelenést kapott, amelyből már az étkezőt meg is mutattuk Nektek korábban. Most az előszoba átalakulását szeretnénk bemutatni, hiszen Éva itt is bátor volt a színek használatával, amiért mi egyenesen odáig meg vissza vagyunk! Lássuk mit mesél a felújításról Éva!
Az étkezőben elért eredményeimen felbátorodva az előszobát vettem célba. Először csak abban gondolkodtam, hogy az addig szintén fehér színű beépített szekrényt az étkező ajtajain használt Lem Lem színnel szintén újjávarázsolom. Nem volt szükség semmilyen bonyolult műveletre, csupán itt is le kellett ragasztanom a beépített szekrény és a falak találkozásánál lévő felületeket, nehogy a falat összefestékezzem.
A felület festése is csak azért volt nehezebb, mert azokat a részeket, amelyek gyakran érintkeznek a kezünkkel (fogantyú környéke, stb.) nem tisztítottam meg szappanos vízzel a zsíroslerakódásoktól, így a festék elkenődött, nehezebb volt a felvitele. Több rétegben felkenve végül sikerült a korábbi színét teljesen elfednem.
FONTOS: Mielőtt használjátok az Annie Sloan festékeket, egy szappanos, vagy mosogatószeres vízbe mártott szöszölésmentes ronggyal töröljétek át az átalakítani kívánt felületet. Erre azért van szükség, hogy a lerakódott portól, szennyeződésektől és zsírlerakódásoktól megszabadítsuk a a bútort, és a festéknek tartós, valamint biztos tapadást biztosítsunk.
Úgy gondoltam, az étkező falának kék színe az előszoba egyik falán szintén nagyon hangulatos lenne, már csak azért is, mert ide is terveztem kialakítani egy galériafalat. A korábbi technikával, tehát ezt a falat is kékre varázsoltam és a festmények felkerülésével igazi színpompába borult az előszoba. Annyira felbátorodtam, hogy a műanyag bejárati ajtóra is színt álmodtam, mégpedig az étkező egyik székének sárgáját, az Arles-t.
Most már nem követtem el ugyanazt a hibát, mint a beépített szekrénynél, vagyis festés előtt enyhén szappanos vízzel lemostam az ajtó felületét, így a festéket elég volt két rétegben felvinni, hogy befedje a felületet. Száradás után szintén Annie Sloan Clear Wax™-al zártam a felületet.

Sokan izgulnak a fától eltérő textúrájú bútorok, ajtók stb. festése miatt, azonban Éva példája tökéletesen bemutatja, hogy egy jól előkészített felületen is ugyanolyan jól működnek az Annie Sloan Chalk Paint™ festékek, mint a fán. A magas pigmentáltságuknak, valamint az egyszerű használatuknak köszönhetően nagyon jól alkalmazhatóak a különböző felületekre.
Igazi színkavalkád jött létre,mégsem lett zavaros az összhatás, ami annak köszönhető, hogy a festmények színpalettájával megegyező színeket használtam a falakon és a bútorokon is, így a festmények egyrészt ritmust adtak a helyiségnek, másrészt meleg és harmonikus összképet teremtettek, mintegy összefogva a látványt.Sokan talán furcsának találják és nem is értik, miért„száműztem” ide ezeket a szép festményeket, de ennek oka volt, tudatosan döntöttem így. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy az előszoba berendezésére általában nem fordítanak kellő figyelmet, pedig a lakás szerves része. Fontos terület, hiszen a belépők első benyomása itt születik meg a lakásról, vagyis magán kell(ene) hordoznia azokat a karakterjegyeket, amelyek a ház lakóit és otthonuk egészét jellemzik.A célom–a használati szempontok mellett–tehát az volt, hogy invitáló teret hozzak létre, illetve sejtetni szándékoztam az otthonunk egészére jellemző hangulatot és stílust. A hozzánk látogatók reakcióiból úgy vélem, hogy sikerült is, mert aki belép hozzánk, elcsodálkozik ezen a fogadtatáson és máris kíváncsi lesz, milyen látvány fogadja a lakásban, beljebb haladva.
Éva különleges látásmódja, a színek és a művészet összekovácsolása adja meg a nem mindennapi előszoba megjelenést. Mi kifejezetten szeretjük az olyan enteriőröket, amelyek eltérnek a megszokottól és nem másra szeretnének hasonlítani, hanem valamilyen egyediséggel kitűnni.
Szívből gratulálunk Évának a csodaszép előszobához!
Hagyj üzenetet