A “Ki van az ecset mögött?” blog sorozatunk folytatásához értünk, ahol Kertész Krisztinát, a Palamp Glass Stúdió megálmodóját szeretnénk bemutatni.

Egyedi alkotásával hívta fel magára a figyelmet az “Így festek én!” pályázaton, ahol Az Asztalom Műhely meg is jutalmazta a Letisztult kortárs alkotásáért járó különdíjjal.

Kriszta üvegművészként tevékenykedik, így Szitakötő névre hallgató alkotásánál is hangsúlyos szerepet kapott az üveg, amelyre egy térbeli szitakötőt álmodott meg. A végeredményt már láthattátok, fantasztikus lett!

Ha pedig szívesen megismernétek Kriszta gondolatait a bútorfestésről, akkor tartsatok velünk! Megéri!

Az „Így festek én!” pályázat előtt már festettél bútort, vagy ez volt az első alkalom? Mesélj a tapasztalataidról!

Nemrég bukkantam rá az Annie Sloan varázslatos világára, így nincs sok tapasztalatom, azonban nagyon megszerettem ezzel a festékkel dolgozni. Leginkább a színek keverésének végtelen lehetősége ragadott meg. A konyhaátalakítás során kerestem tartós, vibráló, antikolható hatást. Egyelőre egy vitrint és a pult alatti szekrényt festettem le. Remélem hamarosan lesz időm folytatni.

A festés során mi inspirált?

Egy éve költöztünk Budapestről Gyömrőre. A szürke, forró beton halmazát felváltotta a természet éneke, a víz elemének frissítő illata. Sokszor pihenünk a horgásztó stégjein, gyönyörködve a szitakötők légies táncában. Ez adta az inspirációt.

Milyen technikát alkalmaztál és miért azt választottad a versenyre való jelentkezésednél?

A festés során ombre zöldből pár perc alatt mélykékre váltottam. A bútor megkövetelte, pedig gyönyörű átmenetet sikerült elérnem vizes ecsettel. Néha el kell engedni a terveket. Ez az első teljes körű átalakításom, így meg szerettem volna mutatni a nagyközönségnek.

Mit jelent számodra a bútorfestés?

A régi bútoroknak lelke van. Minden tárgy magába szívja a körülötte lévő élet energiáit. Az átalakítás olyan mint az újjászületés, a bútordarabok lecsupaszodnak, új színt, új lehetőséget kapnak. A bútorfestés nagyszerű lehetőséget ad, hogy a gyermekkorunk szép emlékeit őrző darabokat át tudjuk emelni a modern enteriőrbe, vagy régi, kidobásra szánt darabokat mentsünk meg. Ugyanakkor a bútorfestés számomra lehetőséget ad, hogy tervezzek és alkossak a szakmámban.

Melyik a kedvenc terméked Annie-től? Miért szereted?

A Metál Waxok krémes állaga és intenzív fémes csillogása. Sűrűn faragott bútorok festését nem is tudnám elképzelni mással. Gyönyörűen kiemeli a részleteket.

Mit üzennél azoknak, akik szeretnének belevágni a bútorfestésbe, de eddig nem mertek?

Csak a festék illata tölti be a teret, a színek egyenletes árnyalata megnyugtatja a lelket. Nincs rossz út, rossz választás! Ezzel a festékkel bátran dolgozhat bárki. A színek könnyen fedik egymást, nem végleges a döntés. Vágjatok bele nyugodtan!

Szerinted, mi volt a sikered titka, ami miatt Andi Téged választott nyertesként?

Erre én is szívesen választ kapnék. 🙂 Valószínűleg a technikák ötvözése. Ez a mélykék szín megkövetelt egy olyan szimbólumot mint a szitakötő. Alapvetően üveggel dolgozom, így elengedhetetlen volt számomra, hogy kiegészítsem a festést, hozzá illő üvegbetéttel.

Ha már itt tartunk, mesélj egy kicsit a Palamp Glassról!

A Szimultán Művészeti Iskolában végeztem Üvegműves képzést. A Palamp Glass Studio fogalma már a tanulóéveim alatt kezdett kirajzolódni. Elképzelésem kulcsfontosságú fogalma a kreatív közeg, műhely és bemutatótér volt. Szerettem volna egy olyan helyet ahova betérve az emberek megismerkedhetnek az üvegkészítés szépségével és nehézségeivel, ugyanakkor bátran rám merik bízni elképzelésüket.
Az évek során sokat kísérleteztem az üvegolvasztás és üvegöntés technikáival, azonban hiányoltam a fa matériáját a munkáimból. A szitakötő bútor az első átalakításom, amit egyedi üvegbetéttel egészítettem ki. A karantén ideje alatt szervezett „ Átlátszó előszoba” című online kiállításra készült.

Van már ötleted, milyen bútordarab lesz a következő, amit új színbe bújtatsz? Ha igen, elárulsz néhány kulisszatitkot, hogy mire számíthatunk?

Rengeteg ötletem és tervem van, azonban ezek az elképzelések az átalakítás során teljesen más irányt vehetnek. Jelenleg három bútor várja a sorsát.

Ezek a darabok a ”Túl átlátszó” üvegkiállításra készülnek, ami november 8.-án nyitja meg kapuit a Próféta galériában.

Reméljük nem kell elhalasztanunk tavaszra. Mivel ezek a bútorok kiállításon vesznek részt, a kivitelezés nem hétköznapi megoldásokat kíván, azonban szeretnék a használhatóság keretein belül maradni. Tervezek galaxis festést antik tükörrel, üveg kövirózsa kertet ombre színekkel, életfa kérges odúját egy régi pad részeként beépülve.

Szeretettel várunk titeket is!

A galaxis szó felcsendülésénél már teljesen izgatottak lettünk, úgyhogy nagyon kíváncsian várjuk az alkotásokat! Reméljük, a Ti munkáitokkal is találkozunk Facebookon vagy Instagramon! Használjátok az #anniesloanhungary hashtaget és taggeljetek minket, hogy ráleljünk az általatok készített gyönyörűségekre!