Mi a közös Annie Sloanban és Gauginben?
Ha azt mondom, Gaugin, biztos Neked is eszedbe jutnak a feltűnően színes festmények, az egyedi ábrázolásmód, a mással össze nem keverhető alkotói stílus. Gaugin igazi forradalmár volt a maga idejében, a 19. század végén.
Forradalmár és úttörő, aki a a színeket egymás mellé és fölé helyezett ecsetvonásokkal hordta fel a vászonra, és nem olvasztotta őket össze, mint ahogyan ez akkoriban szokás volt.
Annie Sloanra nagy hatással volt már a kezdetekben is Gaugin munkássága. Megtanította Annie-t is arra, hogy a színektől nem szabad félni. Bátran lehet őket alkalmazni, keverni.
Annie szenvedélye, a festés, eleinte a falfestészetben és a dekorációs festésben mutatkozott meg. Ez a két téma inspirálta 1987-ben megjelent könyvét, a The Complete Book of Decorative Painting-et (Mindent a dekorációs festésről). Ezt a könyvet a mai napig a bútorfestés alapműveként, mintegy bibliájaként emlegetik.
Annie pályája a könyv nyomán új fordulatot vett. Már nem csak alkalmazta, hanem oktatta is a falfestést. Eleinte szülőhazájában, majd kis idő múlva már nemzetközi színtéren is.
1990-ben újabb mérföldkő következett, ami óriási hatással volt hobbi festés, és ezen belül a bútorfestés, mint iparág kialakulására. Annie megalkotta a pudingszerű, könnyen kezelhető Annie Sloan Chalk Paint festékcsaládot.
Olyan alapanyagot fejlesztett ki, amely gyorsan szárad, bármely felületre felvihető, és amellyel bárki könnyen tud dolgozni. Annie ezzel nem csak egy terméket hozott létre!
Hozzájárult egy új hobbi, egy szórakoztató új szenvedély megszületéséhez is!
Annie az elindulás óta ezzel a festékcsaláddal már emberek százezreit ösztönözi arra, hogy lépjenek ki a jól megszokott keretekből, merjenek merészek, bátrak, formabontók lenni és fejezzék ki valódi önmagukat.
Minden Annie Sloan színnek saját története van. S ma már nem csak bútorfestéket, hanem 2015 óta már Annie falfestékeit is elérhetjük a világ számos pontján, az Annie által kiválasztott és jóváhagyott forgalmazóknál.
A színek elnevezése érzelmekkel teli, beszédes: Scandinavian Pink, Oxford Navy, Old White, Amsterdam Green, Paris Grey.. Egy szín, egy fejezet Annie Sloan mozgalmas életéből.
Annie saját üzlete 2000-ben nyitott meg Oxfordban, s még ma is üzemel. Hosszú ideig itt árulta festékeit, festett bútorait és itt tartotta bútor- és falfestő workshopjait. Az elindulás óta Annie 24 könyvet írt, s ma már a családi vállalkozássá nőtt cégében együtt dolgozik 3 gyermekével, s azok családjaival azért, hogy minket inspiráljon, és átadja nekünk az alkotás örömét, szenvedélyét.
Bár a cég az elindulás óta hatalmasat nőtt, Annie mégsem tévesztette szem elől eredeti küldetését: személyre szabottan segíteni, és segíteni abban, hogy minden vásárlója a színek segítségével kifejezhesse önmagát.
Annie a mai napig hű maradt önmagához, és nagyon büszke arra hogy termékei kizárólag kiskereskedelmi forgalomban, forgalmazókon keresztül kaphatóak csak, ezzel is szeretné támogatni szülőhazájában és a világ más pontjain a kisvállalkozókat. A mai napig minden forgalmazót Ő maga választ ki, az egyéni stílusa alapján. Nincs a világon két egyforma Annie Sloan bolt és nincs két egyforma stílusú forgalmazója.
Ma már Annie szinte kizárólag a forgalmazóknak tart workshopokat, tudását a forgalmazókon keresztül osztja meg évente több ezer, több tízezer emberrel szerte a világban. Így Te is biztos lehetsz abban, hogy amit forgalmazóink workshopján tanulsz, az magától, első kézből Annie Sloan-tól származik.
Óriási büszkeség számunkra, hogy az Otthon Magazin a napokban egy exkluzív interjú formájában beszélgethetett Annie-vel! A teljes interjút a magazin március 25-én megjelent számában olvashatjátok, további sok-sok személyes információval és érdekességgel!
Keressétek a magazint az újságos standoknál vagy ONLINE!
A blogcikk frissítve…
Katt az ÚJSÁGÉRT IDE!
Hagyj üzenetet