Anett egyike azon ügyfeleinknek, akiket régről hűséges vásárlóink közt tudhatunk. Az eredetileg magasépítész végzettséggel rendelkező fiatal anyuka később lakberendezést is tanult, majd elindultak a szárnypróbálgatások a bútorfestés irányába. Így lett a hobbiból szerelem, majd vállalkozás. Vele beszélgettünk a kezdetekről, jelenről és a jövőbeni tervekről.

Körülbelül két éve kezdett el foglalkoztatni a bútorfestés gondolata, és rájöttem, hogy a gyereknevelés mellett, ez lehet a legjobb dolog a világon! Rengeteg bútorfestésről szóló leírást, blogot és videót megnéztem, hogy bátorságot merítsek, és kipróbáljam magam ebben a világban.
Először csak hagyományos festékkel próbálkoztam, de valahogy sosem tetszett az eredmény. Aztán születésnapomra kértem Annie Sloan Aubusson Blue krétafestéket és egy ónémet komódot – azóta szerelem van!

Az ónémet komód

Az ónémet komód

 

Pár munkám láttán barátok, ismerősök kerestek fel, hogy fessem át az ő komódjukat is, mert sajnálnák kidobni vagy nem éppen a legjobb állapotában van, vagy csak nem igazán illik a lakás megváltozott stílusához.

Anett egyik munkája, egy fehér komód

Anett egyik munkája, egy fehér komód

 

Végül, amikor már bútorok sorakoztak a terasztól a hálószobáig, arra várva, hogy új ruhába öltöztessem őket, akkor döntöttem el, hogy igenis jó úton járok, és nekem ezzel kell foglalkoznom! Így jött létre a Fesd újra nevet viselő oldalam, és a kedvelt időtöltésből foglalkozás lett.

Egy újabb újjászületés Anett keze alól

Egy újabb újjászületés Anett keze alól

 

Mivel nem csak a festésért rajongok, hanem a kisebb asztalos munkáért is, ezért vállalok teljes felújítást, renoválást is, hogy a megörökölt, fellelt, régi bútorok tovább élhessenek új pompájukban. Első weboldalam, ahol láthatóak az eddig elkészült munkáim:  www.fesdujra.webnode.hu

 

Tulipános szekrényke

Tulipános szekrényke

 

Rózsás fiókos szekrény - -mi mindent lehet kihozni egy-egy régi darabból!

Rózsás fiókos szekrény – -mi mindent lehet kihozni egy-egy régi darabból!

 

Mivel még a vállalkozásom nagyon fiatal, rengeteg tervem van a kiteljesedésre. Egy igazi műhelyt szeretnék megalkotni magamnak, ez a cél.

 

Inspirálódj Anett munkáiból, keressétek őt bizalommal honlapján: www.fesdujra.webnode.hu

vagy Facebook oldalán: https://www.facebook.com/butorrenovalas/

2018-10-03T09:03:17+00:00

Leave A Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.